Szőny, Nagyboldogasszony templom

Szőnyben a Nagyboldogasszony Római Katolikus templomot 1977-ben építették. A templom felújítása két ütemben készült, melyből az I. ütem részeként 2015-ben felújításra került a templom teljes torony része, a teljes tető, csatorna, villámvédelem, kőrestaurálás.

A II. ütemben történő felújítási munkákat Cégünk végezi. A kivitelezési munkálatok során figyelembe kell venni, hogy a templom örökségvédelem alatt áll.  A templom falai változó mértékben nedvesek, a vakolaton jelentős mértékben keletkeztek só okozta vakolat károk. Mivel nem csak az alsó részeket érintette a víz által okozott kőporos felület mállása, ezért az épületet körbe kellett állványozni, mind az északi, nyugati és a keleti homlokzaton, melyhez nagyságrendileg 1000 m2 homlokzati állványt építettünk.  A külső homlokzat felújítása lélegző vakolat rendszerrel készült, melyet megelőzött a régi vakolat ~70 %-nak leverése, és a felület előkészítése. Ezt követően a nyílászárók cseréje, illetve felújítása is megtörtént.  Az alapfal védelemként a templom teljes közvetlen környezetében, az idei évben készülő járda fogja biztosítani.

 

 

        

 

Vissza